Gazdász viccek

Jó néhány foglalkozás büszkélkedhet a művelőikhez kötődő viccekkel. Gazdász viccel viszont ritkán találkozik az ember. Jellegzetességük, hogy viccek célpontja nem a gazdász, hanem a hozzá fűződő pikáns történet.

Majd bégyün!

Köztudott, hogy az alföldi pásztorember nem tartozik a bőbeszédűek közé. Ezt bizonyítja az alábbi történet is.
Három pásztor ül a szárnyékban a tűz mellett, és pipáznak. Kis idő múltán megszólal az egyik:
– Ki fingott illyen büdösset?
Pipáznak tovább, az egyik megkotorja a tüzet. Fél óra múlva jön a tétova válasz:
– Tán a kutya!
Pipáznak tovább, bámulják a tüzet. Fél óra ismét eltelik, mire az egyik elkezd akadékoskodni:
– Dejszen bent sincs!
Bámulják tovább a tüzet, pipájukat agyusztálják, újabb fél óra, mire megszületik a megnyugtató válasz:
– Bent sincs, bent sincs, ...hát majd bégyün!

Miért szomorúak a tehenek?

Az eset a két világháború között az egyik uradalomban történt. Egy fiatal gazdatiszt ifjú feleségét hintóval végigviszi a birtokon. A menyecske el van ragadtatva a látottaktól, ám a tehénistállónál megkérdezi:
– Kedvesem, olyan bánatosak ezek az állatok! Miért szomorúak ezek a tehenek?
A fiatal gazdász meglepődik a kérdésen:
– Mért lennének szomorúak? Mindenük megvan, a legjobb takarmányt kapják, mindegyik egészséges!
A feleség nem tágít. Többszöri kérdezgetése és férjének egyre ingerültebb válasza után előáll egy öreg fejőgulyás:
– Intéző úr, ha meg nem sértem, megmondhatom a kis nagysádnak, hogy mért szomorúak a tehenek?
– János bácsi, már maga is kezdi!? De egye rosseb, mondja, ha annyira tudja!
– No ide figyeljen kis nagysád! – kezdi az öreg – Ha magát is évente egyszer basznák, naponta kétszer fejnék, biztos, hogy magácska is pont ilyen szomorú lenne!

Vodkácska, sapkácska, pipácska, ...

Az egykori Szovjetunió mezőgazdaságára sokáig az extenzív fejlesztés volt a jellemző. (Minőségi helyett mennyiségi fejlesztés; több gép, több terület, hatalmas táblák a "szűzföldek" feltörése után...) Kora hajnalban Szerjózsa Tyimofej, a kolhozparaszt* munkába induláshoz készülődik:
– Lássuk csak, vodkácska megvan, sapkácska megvan, pipácska megvan, indulhatok!
Ballag néhány versztát (1 verszt= 1066,78 m), majd gondolkodóba esik:
– Valami nem stimmel! Nézzük csak: Vodkácska megvan, sapkácska megvan, pipácska megvan! Nem értem!
Már félúton van, megint csak eszébe jut:
– Valami tényleg nem stimmel! Vodkácska megvan, sapkácska megvan, pipácska megvan! Igazán nem értem!
Jó néhány óra múlva kiér a kukoricatáblához, és a homlokához csap:
– Hát persze! Vodkácska megvan, sapkácska megvan, pipácska megvan. A kapácska maradt otthon!

*kolhoz= Kollektyívnoje hazjajsztvo rövidített alakja. Az állami tulajdonban levő földet a dolgozó parasztok "önkéntes társulással", közösen művelték.

Hisz ez berreg!

A következő fiktív történet szintén a volt Szovjetunióban játszódna. Szereplői viszont kitalált személyek, a valósággal való megegyezés kizárólag a véletlen műve… Egyik szibériai erdőgazdaság úgy döntött, hogy halad a korral: vásárolt két db japán gyártmányú láncfűrészt. Próbára kiadták a két legjobb élmunkásnak és harcos párt-aktivistának, Szergej Nyikolájevicsnek és Alexander Ivanovicsnak.
– Nézzétek elvtársak – szólt a párttitkár – ti naponta öt köbméter fát kitermeltek, ezekkel az eszközökkel akár harminc köbmétert is levághattok!
Eltelik az első munkanap, de bizony az öt köbméter helyett csak négyet teljesítettek a legények.
– Nem lesz ez így jó elvtársak! – szól az igazgató – csak nem hagyjátok, hogy azok a kapitalisták lefőzzenek minket! Tessék megmutatni, hogy a szovjet munkás sokkal többre képes! Szergej és Szása erősen fogadkozik. Igen ám, de a következő napi teljesítményük három, következő napon pedig alig másfél köbméter volt. Hatalmas botrány szovhozban*, még a párt területi ülését is összehívták. Ott a következő határozatot hozták:
– Szergej Nyikolájevics és Alexander Ivanovics kiváló dolgozók, jeles párt-aktivisták. Szüleik is háborús veteránok, egyikük a Szovjetunió Hőse kitüntetéssel is rendelkezik. Valószínűleg valami kapitalista cselszövés áldozatai, ezért reklamálunk a gyártónak! –
A reklamáció után pár nappal megérkezik két mosolygós kis japán, azonnal kérik a fűrészeket. Nézegetik jobbról-balról, csodálkozva összenéznek, majd állítanak a láncon. Az egyik meghúzza az berántózsinórt, a motor felvisít. Szása ijedten böki oldalba barátját:
– Nézd Szergej, hisz ez berreg!

*szovhoz = Szavjetszkije hazjajsztvo rövidített alakja. A föld és a termelőeszközök itt állami tulajdonban voltak

Remélem, addigra elmúlik a náthája!

Fiatal tanítónő érkezik a faluba. Mivel az állomás messze van, hintót küldenek elé egy fiatal lovászlegénnyel. Elindulnak. Egyszer csak egy tehéncsorda mellett haladnak el. A lány látja, hogy egy hatalmas bika elemi erővel ...dolgozik egy tehénen.
– Mondja csak – szólítja meg a fiút – a bika honnan tudja, hogy ... izé ... mikor aktuális a dolog?
– Az ivarzó tehén sajátos illatától. – válaszol a legény.
Majd a réten egy ménes legelészik. Itt egy csődör és egy kanca annyira jól érzik egymást, hogy a eláll a lélegzete a tanító néninek. De azért csak megkérdezi:
– Ugye a csődör is a szagról tudja, hogy ... szóval érti!
– Úgy bizony! – hangzik a rövid válasz.
Megérkeznek végre a tanítói lakás elé.
– Viszont látásra kisasszony, örülök, hogy megismertem. – búcsúzik a legény.
– Viszont látásra, remélem, még találkozunk. – szól a lány, majd szemrehányóan hozzáteszi: – Remélem, addigra elmúlik a náthája is!

Idomított méhek

Egy városi megy át a falun az autójával egyszer csak látja a felírást a parasztház falán: ELADÓ.
Bemegy és mondja a gazdának, hogy megveszi. Ahogy körbetekint, lát mindenféle állatot, disznót, tyúkot, borjút, kecskéket és még három méhkast is. Erre szól a városi:
– Ha megveszem a gazdaságot, nekem azok a méhkasok nem kellenek.
– Nem-e? – szól a paraszt – pedig ezek idomított méhek! Nem csípnek azok, csak a mézet hordják ide. Ha akarja, kipróbálhatjuk. Vetkőzzön le meztelenre! Kikötöm magát a diófához, kiengedem a méheket, és ha egy is megcsípi, megkapja a gazdaságot ingyen.
A városinak tetszik az ötlet, és hagyja magát kikötni a diófához. A paraszt tovább csinálja a dolgát, és egy óra múlva odamegy emberéhez. Látja ám, hogy szegénynek a feje balra lóg, sápadt, gyötört az arca. Kérdi tőle:
– No, csíptek-e a méhek?
Erre az bágyadtan válaszol:
– A méhek nem csíptek ...de a borjú már ötször volt szopni.

Magáé a vadkacsa!

Az öreg mezőőr elejt egy vadkacsát. A megsebzett állatnak még van annyi ereje hogy a faluszéli telken landoljon, amit történetesen nemrég vett meg egy városi ügyvéd. Az öreg bemegy a portára a lőtt vadért, de ekkor csizmában, bricsesznadrágban elétoppan az ügyvéd, és elkezd pattogni:
– Mit keres maga az én ingatlanomon? Teszi le azt a kacsát? Ez birtokháborítás!
– Teszek a maga telkére! Csak a kacsámért jöttem, és máris megyek innen!
– A kacsa itt marad! – szól ellentmondást nem tűrő hangon a prókátor –, különben olyan pert akasztok a nyakába, hogy arról koldul!
– Nem úgy ám! – nyakaskodik a mezőőr –, döntsünk a falu hagyománya szerint, fenékberúgással! Háromszor fenékbe rúgom magát, és maga azt visszaadja. Majd megint én jövök, és amelyikünk előbb mondja, hogy elég, azé a vad!
Az ügyvéd látva az öreg ótvaros bakancsát, beleegyezik. A mezőőr első rúgásától csillagokat lát a jognak embere. A másodiknál úgy érzi, nemcsak a gatyája reped széjjel. A harmadik rúgásnál a kerítés mentette meg egy kisebb röppályától.
– Most jövök én!– sziszegte összeszorított fogakkal, de sokatmondóan rátekintett a csizmáira.
– Nem! – mosolyog az öreg – Tudja mit, elég! Magáé a vadkacsa!

 

...inkább két bárányt adok!

Az alföldi tanyavilág életét igen csak megkeseríti a napjainkban egyre gyakoribb "megélhetési bűnözés". Egy juhász akoljából is sorra tűntek el a birkák, mígnem egész véletlenül lebuktak a tettesek, lakat alá is kerültek. Ennek örömére a derék pásztor meghívta a helyi körzeti megbízottat, és meg akarta ajándékozni:
– Biztos úr, válasszon egyet bárányaim közül! Amit kiválasztott, viheti! A rendőr térül-fordul, kisvártatva megjelenik egy hóna alatt ficánkoló jószággal. A juhász napbarnított arca falfehérré válik:
– Biztos úr, esküszöm, inkább két bárányt adok! Csak arra kérem, a legjobb terelő pulikutyámat ne vigye el!

Mi van a lába között?

Ez nem gazdászvicc, egyetemünk egyik botanika szigorlatán történt. Parenchima prof vizsgáztat egy szellemiekben nem túl bővelkedő leányzót. Mivel nem akarta az első másodpercekben kirúgni, növényfelismeréskor egy könnyen azonosítható növényt húzott elő.
– Mi ez, kollegina? – kérdezte tőle megszokott stílusában.
– Sárgarépa! – válaszol a lány habozás nélkül, de az öreg leinti:
– Nem értem, kollegina!
– Sárgarépa! – szól hangosabban a lány, de megköszörüli a torkát, mert leesett nála a húszfillér, és ahogy ott illik, kijavítja:
Daucus carota!
– No, idáig eljutottunk. – bólogat a professzor, de valamivel többet vár:
– Kérem, végezze el a rendszertani besorolását!
Több se kellett a lánynak. A Dicotyledonopsidákig (Kétszikűek osztálya) valahogy eljutott, de aztán cserben hagyta minden tudománya. A tanár úr is kezdte magát kínosan érezni, hát próbált neki segíteni. Kint csepergett az eső, az esernyő ott pihent összecsukva a lány ölében.
– Gondoljon arra kollegina, mi van most a két lába közt! – biztatgatta az öreg, mert szegény azt gondolta, hogy erről csak eszébe jut az ERNYŐSVIRÁGZATÚAK (Umbelliferae) családja. A "kollegina" tétovázik, elpirul, majd inkább kérdezi, mint mondja:
Pinaceae!
A csaj alaposan mellétrafált. Ez ugyanis a FENYŐFAFÉLÉK családját jelenti, ami köztudottan más törzsben (Nyitvatermők, Gymnospermatophyta) is található. Arról már nem szól a történet, hogy hogyan folytatódott ez az ominózus vizsga.

 

Ki van rúgva!

Az egykor szebb időket megélt N.-i Mezőgazdasági Kombinát részvénytársasággá alakult, – már ami megmaradt belőle. Történt egyszer, hogy "politikai döntés alapján" vezérigazgatóvá nevezték ki a kombinát egykori ... dolgozóját. A keményvonalasságáról híres technokrata vezető rögeszméje volt a munka hatékonyságának növelése bármi áron. Egyik nap a gazdaság központi épülete előtt megpillant egy lépcsőn üldögélő fiatal srácot. Összevonja a szemöldökét:
– Mit lopja itt a napot, fiatalember? Menjen a dolgára!
– Éppen azt teszem, ha nem venné észre! – válaszolt tökösen a fiú.
– Nocsak, és ki bízta meg ezzel?
– A főállatorvos úr.
– Igen? – csattan fel élesen – és mennyi a fizetése?
– Nem túl sok – válaszol nyeglén a legény – jó, ha megkapom a 75 lepedőt.
A vezérigazgató dühösen a pénztárcájához kap:
– Fogja, itt a fizetése, ki van rúgva! Többé meg ne lássam a gazdaság területén!
A fiú szó nélkül zsebre vágja a pénzt, és egy robogón elhúz, mint a vadliba. Nemsokára megjelenik az ajtóban a főállatorvos, és elkezd jobbra-balra tekintgetni. Majd kényszeredetten megkérdezi a főnökét:
– Vezér úr, nem láttad a pizzafutárt? Már rég itt kéne neki lenni.

Itt vagyok Tökölön...

Ennek a történetnek semmi köze a valósághoz. Csak a benne levő szójáték érdemel némi figyelmet. Ahhoz, hogy a szöveg szalonképes legyen, a poén megértéséhez némi matematikai alapműveltség szükségeltetik.

Egy acsádi (Vas megye) őstermelő tököt termesztett, és hallotta, hogy jó ára van Tökölön. Megegyezett a feleségével, hogyha az ráér, még egy kocsival utána visz. Csalódnia kellett, a portékájának töredéke sem kelt el.
Az asszony türelmetlenkedve küldött neki egy SMS-t:

Munkám immár kötetlen,
Mit művelsz te töketlen?

Az ember morcosan ezt a választ küldte vissza:

Itt vagyok Tökölön,
Ülök a tökömön.
Te meg ott Acsádon
Maradj a π-csádon!

Az állatok nyelvén

Mutatványos érkezik a faluba. Azt mondja az egyik gazdának:
- Én értek az állatok nyelvén. Ha meghív ebédre, megmondom, melyiknek mi a baja.
A gazda rááll a dologra. Odamennek a tehénhez, s azt mondja az állatértő:
- Szegény arról panaszkodik, hogy fáj a tőgye, mert nem fejték meg rendesen.
Mennek tovább. A kakas hangosan, fájdalmasan kukorékol.
- Azt mondja, hogy a tyúkok nem kaptak elég tojótápot.
Ekkor vidám mekegéssel elébük szalad a kecske. A gazda megdermed, és habogva mondja a vendégnek:
- Egy szavát se higgye el ennek a hazug dögnek!

Generációk

Ez tényleg csak vicc, de talán jól példázza négy korosztály vérmérsékletét.

Négy bika legelészik a dombtetőn: egy fiatal, annak az apja, öregapja, dédapja. Egyszer csak feltűnik a völgyben egy legelésző tehéncsorda. A legfiatalabb bikuci hamar fellelkesül:
– Apa, menjünk le közéjük! Mindnyájan meghágunk egyet közülük!
Nem fiam – szól az apaállat – lemegyünk, és meghágjuk mindet!
Nem megyünk sehova! – szól határozottan az öreg. – Meglátjátok, feljönnek azok maguktól is!
A legöregebb bika orrát az égnek emeli. Beleszagol a levegőbe, majd riadtan elbődül:
– Meneküljünk, gyorsan, jönnek a tehenek!

NAV ellenőrzés

Kiszáll a NAV a tanyára, hogy ellenőrizzék az illegális szeszfőzést. Az öreg gazda mondja nekik, hogy bárhova bemehetnek, csak a gépszín háta mögötti mezőn lévő fészerbe, ne menjenek. Na, erre nagy arrogánsan előhúzza a pénzügyőr a szolgálati igazolványát.
– Látja ezt az igazolványt bátyám! Én ezzel minden mezőgazdasági létesítmény akármelyik részlegébe bemehetek, úgy hogy nem maga fogja megmondani nekem, hogy mit csináljak!
– Rendben van, maga tudja.
A pénzügyőr átlép a kerítésen, és eltűnik, majd kisvártatva üvöltözve sprintel visszafelé, mögötte a svájci díjnyertes tenyészbika. Láthatóan az életéért fut és a bika minden egyes méteren teret nyer. Az öreg azonnal eldobja a kezéből a vödröt, rohan a kerítéshez és teli torokból kiáltja neki:
– AZ IGAZOLVÁNYT! MUTASSA NEKI AZ IGAZOLVÁNYT!!!